Hulla. Fekete kabátban vérfagyasztó esőcseppek, magassarkúja pocsolyában cuppan, hátrafordul s nem látja már a távolban az igazi sötét démont, kinek fehér köpenye alatt hó tiszta letisztultság és csillámos óceán, és érzék csillan meg, és habzó hullámain, apró porszem jelenik meg, melyet apró csontos, törékeny kezében összemorzsol, majd mélyen beszívja az ottani levegőt, tüdeje összeszorul a szagtól, mely savanyú és kesernyés, ajkai is kiszáradnak, vízért sóvárogva, de a felhő, s köd rengeteg már nem jelez, hogy itt s most ez már nem valóság...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése